Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.





Március végéig az összes, 2014 és 2020 közötti uniós forrásra kiírták a pályázatokat – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Míg az LMP szerint a Fidesz azért próbálja elkölteni a pénzt, mert nem biztos abban, hogy 2018 után is kormányon marad, az MSZP úgy látja: űrprogramra és zenélő utakra szeretnék elszórni a forrásokat.

Szeged után Salgótarjánnak is sokmilliárdos támogatást ígért a miniszterelnök a Modern Városok program keretében.

Tovább az aktuális számhoz
Korábbi lapszámaink


Kiadó a Margitszigeten épült három új pavilon. A nyári vizes világbajnokságra teljesen megújuló parkban három üzlethelyiséget, illetve három nyilvános illemhelyet építtetett a fővárosi önkormányzat. Az elkészült pavilonok bérleti jogára a napokban hirdetett nyilvános pályázatot az önkormányzat vagyonkezelő cége.
Bíróság elé kell állnia a szegedi jegyzőnek és az alpolgármesternek is, mert ingyen adtak ki parkolóbérleteket pár éve. Többek közt a TEK és a rendőr-főkapitány is kért ilyet.
Átadták a Siófok Kézilabda és Tenisz Club legújabb létesítményét, a kétezer négyzetméteres szivacskézilabda-csarnokot, mely nagy részben társasági adó támogatás felhasználásával, valamint a siófoki önkormányzat hozzájárulásával mintegy 750 millió forintból épült meg.
A kultúra és turizmus témáit helyezi fókuszba a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) éves közgyűlése és évadnyitó konferenciája, amelyet kedden és szerdán tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.


Következő