Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




2017. március

Március végéig az összes, 2014 és 2020 közötti uniós forrásra kiírták a pályázatokat – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Míg az LMP szerint a Fidesz azért próbálja elkölteni a pénzt, mert nem biztos abban, hogy 2018 után is kormányon marad, az MSZP úgy látja: űrprogramra és zenélő utakra szeretnék elszórni a forrásokat.


Szeged után Salgótarjánnak is sokmilliárdos támogatást ígért a miniszterelnök a Modern Városok program keretében.

A megyei jogú városok után fejlesztési programot dolgoz ki a kormány a kisebb települések számára is - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Királyhegyesen.

Míg 2015-ben 57,4 millióan, tavaly már 58,8 millióan utaztak a MÁV-START budapesti elővárosi vonalain. A növekedést egyértelműen azzal magyarázzák, hogy az elmúlt három év fejlesztéseinek eredményeként korszerű motorvonatok álltak forgalomba, több kocsi is megújult, csökkentek a menetidők. A fejlesztések a közlekedés más területeire is kiterjedtek.

Mivel a BKV-val folytatott vitában nem közeledtek az álláspontok a bérrendezésről, március végén sztrájkot jelentett be a cég munkavállalóit képviselő két szakszervezeti szövetség. Az érdekképviseletek hároméves bérrendezést akarnak elérni, amelyben 30 százalékos bérfejlesztést kérnek.

Március utolsó hetében hitelesítette Fővárosi Választási Bizottság (FVB) az LMP által benyújtott népszavazási kérdést a Városliget beépítéséről. A referendummal kapcsolatban egyébként az ellenzék is megosztott. A Momentum egyáltalán nem, a Párbeszéd Magyarországért (PM) pedig csak fenntartásokkal támogatná a voksolást.

Amennyiben sikerül összegyűjteni az óbudai választópolgárok 25 százalékának aláírását, úgy hamarosan helyi népszavazás dönthet a római-parti gát sorsáról. Tarlós István főpolgármester szerint a védmű megépítéséről nem lehet a végtelenségig folytatni a vitát.

Átadása után szinte azonnal, majd az azt követő napokban többször is ki kellett vonni a forgalomból a hármas metró első felújított szerelvényét. Bár a főpolgármester szerint nincs komoly probléma, a Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja: addig ne fizessünk a felújításért, amíg a szerelvények nem működnek normálisan.


Tarlós István, Budapest főpolgármestere szerint az autósok bírságolását érintően nem működhetnek úgy a kerületi közterület-felügyelők, mint "a legrosszabb időkre emlékeztető önkéntes rendőrök". A "büntetési szisztémájuk" nem lehet az, hogy kizárólag az adott kerület által felszerelt kamerák felvételei alapján pénzbüntetéseket hajtsanak be, mert erre nincs jogosítványuk.


Egy friss kutatás szerint a helyi médiumok közül az emberek 40 százalékának a televízió az elsődleges hírforrása, majd ezt követi a nyomtatott sajtó és a közösségi híroldalak 31-31 százalékkal. A Médiatanács ebben az évben is több százmillióval támogatja a helyi hírcsatornákat.


  Következő