Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.





Kósa Lajos a Fidesz-KDNP frakcióvezetői posztjáról leköszönő képviselő új tisztséget kapott, ő lett a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. Karácsony Gergely, a Párbeszéd párt vezetője szerint a Modern Városok Program egy választási lufi, mert óriási összegekről beszélnek a kampányban és minimális összegekről a választás után.
Az állami turizmusirányítás célrendszerét és eszközrendszerét 2030-ig meghatározó alapdokumentumot a kormány honlapján tették közzé. A dokumentumot szeptember végéig lehetett véleményezni.

Tovább az aktuális számhoz
Korábbi lapszámaink


A sajtóban elterjedt hírekkel szemben Debrecenben semmi sem változik a korábbiakhoz képest az ételosztásokkal kapcsolatban. Fizetni eddig is kellett, és ezután is kell majd - ezt mondja a város Fideszes polgármestere, igaz, nem sokat, négyzetméterenként 35 forintot. Részletek a videóban.
Úgy látszik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket a tavaly átadott térfigyelőkamera-rendszer Kőröstetétlenen. A többmilliós beruházásból a legbiztonságosabb falu lakói profitálhatnak a legtöbbet. De vajon hány bűnesetet kellett leleplezniük a tetétleni kameráknak?
Gyula közterületeinek rendezettsége, virágosítása is hozzájárult ahhoz, hogy a fürdőváros a napokban elnyerje az év települése díjat. Várkonyi Adrienn főkertész a 3Témában emellett a fásításról és a jövő évi virágos rendezvényekről is beszélt.
November 8-án adták át a 15,2 milliárd forintos új stadiont Szombathelyen, ami bár már "a családé", a focicsapat mégsem veheti birtokba olyan könnyedén.


Következő